A gyülekezeti ének szerepe az evangélikus egyházban
Az egyház életéhez a kezdetek óta hozzátartozik a szent, azaz az „Istennek elkülönített” zene művelése. Istentiszteleteinknek nem csupán dísze vagy művészi kiegészítése a zene, hanem mással nehezen pótolható alkotóelme. A zene az emberi lélek olyan rétegére is hatással van, amelyet a puszta szóbeliség nem tud megközelíteni.
A reformáció teológiai meglátásai egyházzenei következményekkel is jártak: az anyanyelvű gyülekezeti ének ekkor vált az istentiszteletek hivatalos részévé. Feladata az, hogy a gyülekezet valamennyi tagját aktívan bevonja az istentisztelet folyamatába. Így evangélikus identitásunk elhagyhatatlan, meghatározó jellemzője lett a gyülekezeti ének, a korál.
Minden nemzedéknek feladata a saját helyzetében hiteles énekeskönyvet adni a hívek kezébe, így tartva tisztán és frissen a gyülekezeti éneklést.
Az énekeskönyv-megújító munka legfontosabb célja most is az, hogy énekeink a ma és holnap embere számára érvényesen, ezzel egyidejűleg szakmailag kifogástalanul (érthető és választékos nyelven, kikezdhetetlen teológiai tartalommal és igényes dallammal) fogalmazzák meg az Egyház hitét, tanítását, a gyülekezet közös imádságát, a személyes istenkapcsolatot, a hit megélését, a közösségi és egyéni élethelyzeteket, a mélységeket és magasságokat, a bűnbánatot és hálaadást.
Az énekeskönyv frissítése nem az egyházzenészek belső ügye, hanem egyházunk stratégiai feladata. Intenzív párbeszédet kell folytatni a gyülekezeti éneklésről és annak kiemelkedő jelentőségéről az egyházi közélet különböző szintjein: előadások, beszélgetések a gyülekezetekben, LMK-kon, országos médiumokban. És ezzel egyidejűleg újra föl kell mutatni a koráléneklés értékeit: sokoldalúságát, szépségeit, feldolgozási módjait. A gyülekezeteket pedig igyekeznünk kell az élményszerző éneklésben segíteni (pl. zenei játékok, „oberstimme”-gyakorlat, korálkánonok, a gyülekezet megénekeltetése, változatos feldolgozások).
Az alaphelyzet
Mai énekeskönyvünk, az Evangélikus énekeskönyv Bevezetésének végén a dátum: 1981. március hó, ekkor zárult le a szerkesztői munka.
- Azóta több mint negyven év telt el: gyökeresen átalakult a világ, amelyben egyházunknak tevékenykednie kell.
- Minden gyűjtemény korhoz kötött, élettartama negyven-ötven év. Ennek okai: a változó társadalmi közeg és szókincs; a változó zenei ízlés és a gazdagodó zenei nyelv.
- Sok alkalomhoz, élethelyzethez, újonnan létrejött intézményhez nincs megfelelő szövegű énekünk. A társadalmi kapcsolatok és a népegyházi keretek megváltozása újat keresésre és régebbi értékek újra felfedezésre biztat.
- A negyven évvel ezelőtt esetleg „öncenzúrázott” gondolatokat ma szabadon pontosíthatjuk.
- Új éneklési szokások terjedtek el, a mai énekeskönyv megjelenése óta több új ének bizonyította, hogy nem egyetlen nemzedék rétegéneke csupán, hanem egész egyházunk közös kincsévé válhat.
- Szigorodtak a gyülekezeti énekkel kapcsolatos szakmai elvárások (forráskutatás, közlésmód).
- Ezért döntött úgy egyházunk vezetése, hogy elindítja az énekeskönyv-megújítás folyamatát, remélve, hogy egy évtizeden belül eredményre vezet a munka.
Az Énekeskönyv-megújítási munkafolyamat maga már jó hatással lehet egyházi életünkre
- Hozzájárulhat egyházunk identitásának, önazonosságának tisztázásához, és akár új ébredés elindítója lehet – ez a folyamat és a Láthatóan evangélikus stratégia erősítik egymást.
- Ha közösségeinkben és egyéni életünkben jobban odafigyelünk énekkincsünk sokrétűségére, az jó hatással lehet személyes hitünkre is.
- Egy részben új tartalmú énekeskönyv önmagában is fokozhatja az éneklési kedvet. A régi értékesebbé válik, az új pedig megismerésre inspirál.
- Az ifjúsági énekanyag rendszerezése nemcsak az új énekeskönyv gyarapodását szolgálná, hanem segítené egy Zarándokének-típusú megújított gyűjtemény létrehozását is a fiataloknak.
- A témával való aktív, tudatos foglalkozás az egyes gyülekezetek életét és a szerkesztési munkát egyaránt segíti.
